Hallgatói szerint Navracsics Tibor "a legjobb tanár az egyetemen"
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít.
Augusztus végére ne nagyon csináljatok programot.
Az ELTE ÁJK csapata nyerte meg az európai fordulót a Monroe E. Price nemzetközi médiajogi perbeszédversenyen. A győztesek az aranyérem mellett egy ezüstöt is hazahozhattak Párizsból.
A miniszterelnök politikai igazgatója tagadja, hogy szolgálati sofőrrel, sötétített ablakú kisbusszal érkezett a doktori védésére.
Stílusosan, visszafogottan.
A gólyatáborok megújításán dolgoznak.
A legmagasabb ponthatárt idén is a jogászképzésen húzták, 476 pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez.
Több mint tíz ponttal kevesebbel indul neki az idei felvételinek egy jogászhallgató, aki már négy évet lehúzott az ELTE jogász képzésén önköltséges formában, de minden évben újrajelentkezik, hátha felveszik államilag támogatott képzésre. Mutatjuk, hogy mi állhat a csökkenés hátterében.
Az egyetem versenyzői a legjobb nyolc csapat között végeztek a döntőben, médiajogászainak írásbeli beadványa pedig első helyezést ért el.
Továbbjutottak az oxfordi világdöntőbe.
Fontos, hogy minél többen benne maradjanak a rendszerben, ugyanakkor fenn kell tartani a minőségi számonkérést annak érdekében, hogy felkészült szakemberek lépjenek ki a kapun a megszerzett diplomával – mondja a lemorzsolódás problémájáról Sonnevend Pál, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának dékánja.
Sokan történelemből emelteznek, rengeteget készülnek az érettségire, több nyelvvizsgájuk van, teljesítményükkel legalább 450 pontot elérnek a felvételin, mégsem sikerül bejutniuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem államilag támogatott jogi képzésére. Ákossal beszélgettünk, aki 2020-ban felvételizett, pont, amikor bevezették azt, hogy minimumponthatár helyett inkább nyolcvanra korlátozzák az államilag támogatott helyek számát.
Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.